Kicsivel több, mint két hét és esküvő. Nem tudom, hogy milyen érzések kavarognak bennem. Sosem éreztem még ilyet. Egyben félek, hogy mindent leszerveztünk-e és hogy fog tetszeni a vendégeknek. Érzem, hogy nagyon sok erőt kivett belőlem a szervezés és már várom, hogy vége legyen, de nem azért, mert nyűg, hanem mert fáradt vagyok. Izgulok, hogy minden rendben menjen. Izgulok azért is, hogy még mit kell elintézni. És persze izgulok azért is, hogy a leendő férj megjelenjen . Az emberben nagyon sok érzés kavarog ilyenkor. Azt gondolom, hogy ha vége, akkor visszasírom majd, mert ilyen nem lesz többet. Szerintem terméskő veszi körül a szívemet. Ez az a terméskő, amit szerintem esküvő után elhagyok és a maga szépségében gondolok majd rá. Úgy gondolom, hogy éjfélkor fogok megnyugodni, mikor minden kötelező kör lemegy. Másnap pedig kezdődhet egy új élet, asszonyként. Jó, egyébként nem gondolom, hogy bármi változna azzal, hogy férjhez megyek, maximum a nevem és hogy férjemnek hívják azt, akit eddig barátomnak, vőlegénynek hívtak.