dvlapszabaszat

Non-stop zárnyitás Budapest egész területén

Képernyőfotó 2015-06-03 - 22.22.50Hogyan nyissam ki az ajtóm, ha elforog benne a kulcs? Ezt a kérdést tette fel nekem kedvesen, ám egy kissé izgatottan az egyik barátom a múlt héten. Persze késő este, egy buli után szeretett volna lefeküdni otthon az ágyában, de nem  tudott. A éjszakai órák ellenére felhívott és megkért, segítsek a bajban. Két variáció volt a fejemben. Az egyik az, hogy töltse nálam az éjszakát, a másik pedig az, hogy valahogyan bejuttatom a lakásába. Mivel a kutyusa is várta már nagyon otthon, a másodikra tettem a hangsúlyt. Nem kellett túl sokat keresgélnem az interneten éjjeli műszakot is vállaló szolgáltató után. A zárnyitás Budapest egész területén non-stop elérhető, így már diktáltam is a telefonszámot a vonal túlsó végére. Az eredmény minden várakozást felülmúlt! Csupán 20 perc telt el, és már ott is volt a profi zárnyitó szakember, aki ráadásul roncsolás nélkül nyitotta ki a bejárati ajtót. Nagy volt az öröm mindenkinél. A szakember és én segíthettünk, a barátom bejutott és a kutyusa megkapta a vacsoráját és így már a reggeli séta sem maradt el.