dvlapszabaszat

Tökéletes páraelszívó

páraelszívó

páraelszívó

A párom imádja a főztömet. Mindig is így volt ez. Amikor először kóstolta meg a tyúkhúslevest, amit neki készítettem, azt mondta, én vagyok élete szerelme. Mikor aztán az első falat rántotthúson is túl voltunk, már a lánykérésnél tartott. Persze nyilván nem ezért vagyok a felesége négy éve, mégis nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy van valami, amivel valóban tudok neki kedveskedni. Nemrég azonban akadt egy kis problémánk. Milán orra nagyon érzékeny a szagokra és illatokra. Parfümöt sem használok, mert nem szereti. Ugyanígy a főzés illatait sem kedveli. Ez nem volt probléma a régi lakásunkban, ahol a konyha egy külön helyiségben volt. Mára viszont egy kisebb házba költöztünk, ahol a nappalit nem választja el semmi a konyhától. Így mindig mielőtt hazaért, egy órán át kellett szellőztetnem. A ház kihült, a fűtésszámla pedig egyre nőtt. Ekkor döntöttem úgy, hogy vásárlok egy igazán jó páraelszívót. A legjobb barátnőm azt a shopot ajánlotta, melynek a munkatársai fantasztikus modern konyhabútort készítettek neki. Az Admiral Stúdióból tudtam megrendelni én is azt a páraelszívót, ami örökre eltörölte a problémánkat. Volt, nincs szag. Szuper!