dvlapszabaszat

Archives

Az elképzelés megvalósítása lakberendező program segítségével

Tervező szoftver témakörben nagyon sok mindent elmondtam és meséltem az elmúlt hónapokban. Sajnos annyira a részletekbe nem tudtam bele menni, hiszen mivel nem igazán van tapasztalatom ezen a téren, így hiteles eszmecserét sem tudnék folytatni róla. Ezért volt sokszor az, hogy a tervező szoftver hallatán kicsit elkanyarodtam, mert mindig eszembe juttatott valamit, ami kicsit eltér

Egyedi elképzelések megjelenítése, lakberendező programmal

Mikor kiderült, hogy babát várunk azonnal tudtam, hogy nem szeretnék visszatérni majd jelenlegi munkahelyemre, így elkezdtem keresgélni a lehetőségeket, melyek biztosíthatják majd számomra a továbblépést. A lakberendezés mellett döntöttem, de bevallom, nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz megtanulni a dolgot. Szerencsére munkahelyemen egyenlőre nem tudnak tervemről, így aranyos kismamaként kezelnek nem pedig egy ellenségként, aki