dvlapszabaszat

Személygépkocsi korosszéria javítása

Képernyőfotó 2015-04-03 - 20.34.10Nagyon sokat elmondta nagypapám, hogy „Vigyázz magadra és környezetedre, ha egyszer jogosítványt kapsz a kezedbe, mert ha te nem vigyázol, más sem fog!” Akkor nevettem rajta, de mára megértettem mire is gondolt. Szerencsére nem én voltam a kárvallott, de szemtanúként végignéztem, ahogy egy szőke hölgy mérgében nekimegy a másik autónak csak azért, mert az 10 centiméterrel közelebb állt meg, mint ahol a kisasszony jónak vélte. Tette egyértelműen direkt volt, hiszen körbejárta mindkét autót és már ekkor bosszankodott a közelség miatt. Látszott és hallatszott, hogy nagy gázzal indul el, aminek következtében mindkét autó karosszéria javításra szorult. Szerencsétlenségére az egyik járókelő felírta a rendszámát, melyet át is adott a kiérkező rendőrnek. A rendszám lekérdezésekor kiderült, hogy a hölgynek nem ez volt az első ilyen megmozdulása a környéken, több személyjármű is karosszéria javításra szorult neki és a (valakitől kapott) terepjárójának köszönhetően. Az eljárás elindult ellene, remélem tanul hibájából.