dvlapszabaszat

Egyedi kivitelezésű konyhabútorok

konyhákMár nagyon régen gondolkodok azon, hogy lecserélem konyhabútoromat egy egyedi konyhabútorra, ám eddig csak a tervek voltak meg fejemben, a megvalósítás váratott magára. Most ősszel azonban megerősödött az elhatározás, aminek következtében fel is kerestem egy konyhabútor stúdiót, ahol biztos voltam benne, hogy segítenek megvalósítani álmaimat. Talán furcsa, hogy eddig vártam a konyhaszekrény vásárlással, de több alkalommal is rá kellett jönnöm, hogy az előre gyártott konyhabútorok nem töltik ki praktikusan a konyhámat, konyhabútor tervezést pedig nem szerettem volna egészen addig kérni, amíg ki nem alakult a konyha végleges kinézete és elrendezése. Most már biztos vagyok benne, hogy minden nyílászáró és kiugró végleges helyén van és azt is tudom, hogy nem kell majd szétszedni a konyhát a gázcső vagy a vízcső berakásához. Az egyedi konyhabútor azért is tetszik nekem, mert szabadon választhattam ki a konyhám színéhez illő ajtófrontokat, illetve így minden kézre fog esni és a beépíthető konyhai eszközök helye is megfelelő nagyságúra lesz kihagyva. Ide kattints: http://www.bonobutor.hu/