dvlapszabaszat

Cipőfelújítással újjá varázsolják cipőjét

Screen Shot 2014-10-30 at 11.52.29Ha kisfiamon múlna, akkor örökké azt a cipőt hordaná, amit még ősz elején vásároltunk neki. Alig akarta elrakni a téli hideg megérkezésekor és már az első napsugarak megjelenésekor azt szerette volna felhúzni. Egyetlen dolog miatt nem engedtem eddig neki, mégpedig azért, mert a legutolsó, az osztályával tett kirándulása alatt sajnos beleakadt valamibe a vászon borítás és kiszakadt. Ősszel már nem szerettem volna megcsináltatni, mert nem tudtam, hogy tavaszra jó lesz-e egyáltalán a lábára a sportcipő. Szerencsére nem nőtte ki, így most elsődleges feladattá lépett elő az, hogy elvigyem a VI. kerületi Izabella utcában lévő cipészműhelybe. Biztos vagyok benne, hogy a problémát meg fogják tudni oldani, hiszen eddig bármilyen cipőfelújítási kéréssel érkeztem hozzájuk soha nem küldtek el hogy lehetetlen. Főleg azért bízok a leleményességükben, mert barátnőm férjének is hasonló gondjai voltak és azzal is szépen elboldogultak a cipészmesterek. Lehet, hogy a cipő javítás végére kicsit meg fog változni a sportcipő kinézete, de ez egyáltalán nem baj, olyan lesz, mintha teljesen új lábbelit viselne gyermekem.